2015. május 6., szerda

Ezek mind állatok

Ha ma egy kóbor zsiráf is betéved a kertbe, már az se fog meglepni.

Nem tudom, egész pontosan mikor és miért alakult ki a falu népében az az alapvetés, hogy sérült/beteg/furcsa állatot hozzánk kell hozni, de így lett. Amint reggel haladtam a baris házhoz, hogy a rackákat áttereljem a túloldali legelőjükre, a teljes közmunkásbrigád rám vetette magát, hogy de jó, hogy mégis itthon vagyok, lepottyant bababaglyot találtak a fák alatt. És egy dobozban le is vitték a faluházhoz. Mondtam, hogy kurva sürgősen hozzák vissza, mindjárt elrendezem a barikat, aztán intézem a baglyot is, mi az nekem. Olvastam már róla a Micimackóban.

Ne pislogjá' bele a képbe, vazze

Sihedernek tűnt, aki valószínűleg épp elvétette az ívet repüléstanulás közben, és próbált a becsapódásból magához térni. A britán, aki születési előjoga szerint madármegfigyelésben is kompetens, rámondta a verdiktet, hogy ez bizony macskabagoly. Felillesztettük egy magasabb faágra, hadd pillogjon, míg az anyja megtalálja.

Több szőr, mint toll

Az extra izgalmak után próbáltam visszatérni az eredeti terveimben szereplő ezernyi apró bizbasz elintézéséhez, épp a bazsalikomoknál tartottam, amikor egyszer csak az utcáról egy szomszéd hangosan jelentette, hogy a rackák már a boltnál vannak. Fogalmam sincs, mit akartak venni, vagy engem kerestek-e, vagy miért unták el magukat így testületileg a dús legelőn, de tényleg, már az önkormányzati árvácskákkal szemeztek, miközben a fél falu tíz perce csak nézegette őket (az idegen ajkú lakosság fotózott is persze). Magamat is meglepő határozottsággal és hatékonysággal gyorsan visszazavartam mindet a 150 méternyire levő helyükre, és megfenyegettem a hordát, hogy elbúcsúzhatnak a gazdag svédasztaltól, mostantól csak csalán lesz otthon.

Mára már csak egy dolgot tervezek: nagymamám az éjjel tetűvel álmodott, ami állítólag nagy szerencsét, gazdagságot jelent, úgyhogy főállásban ebbe a képbe igyekszem beleringatni magam. És készenlétben tartom a fotómasinát, ha netán jön az a zsiráf.

2015. május 4., hétfő

Birtok Playboy

Mint a pucér zergék…

  A fodrászati beavatkozást élvező jerkék gyermekeinek hangereje egyszerűen szabályozható: az ölben tartott babaállat a nyíróasztalra fektetett anya tőgyére ráközelítve halkul, ettől távolodva exponenciálisan hangosodik.
(Részlet a 2025-ben megjelenő Extrém rackanyírás haladóknak c. kézikönyvből)

Bizarr büfé

Megvolt hát az idei rackakopasztás is, a nagyok úgy néznek ki, mint egy félbehagyott rajz, hozzájuk képest a kicsik igazi jetik (őket nyilván nem nyírtuk). A kabátokkal együtt a nyáj össztérfogatának háromötöde tűnt el, most kényszeresen számolom őket minden alkalommal, de létszámra megvannak.

Igazi bárányfelhő. Vagy felhőbárány

És kezdődik egy újabb szezon, melyben ismét megpróbálom a gyapjakat nem csak kimosni, de kifésülni is. Tavaly már majdnem sikerült.

Dizájnos mintával (és teli pofával)

2015. április 26., vasárnap

Tejben-bajban

Együtt szopunk, együtt szoptatunk.

A fekete rackalány sajnos idén sem tudta problémamentesen lezavarni az utódlást: az ikrekből a fiú halva született, a kislány pedig nem tudott enni. Pár óra aggodalmas megfigyelés után (az aggodalmamat turbózta, hogy ember el volt tűnve mindenféle erdőkben), mikor a kicsi lány már elkezdte hanyagolni a biztató életjeleket is, életemben először megpróbáltam rackát fejni. Valószínű, hogy az a kétbalkezesen kiimádkozott féldeci mentette meg az aprót, innen aztán jött a tavalyi menetrend: mamát gyermekkel bezártuk az istállóba, előkerestem a nemes egyszerűséggel csak „szopó” néven árult cumit, és amint ember megérkezett, elkezdődött a rendes és rendszeres fejés is.

A koromfekete kiskirálylány vélhetően eléggé koraszülött volt, mert néhány alapreflex (például a szája kinyitása) erősen hiányzott belőle, de küzdöttünk-erőszakoskodtunk, másnap és következő nap is, hajnaltól éjszakáig.

Harmadnapra már egész stabil lett

Már kezdett bennem kialakulni néhány méripoppinszos jellemvonás, például előbb tettem oda cumisüveget melegíteni, mint hogy megigyam a hajnali kávémat, dátum szerint jegyeztük a lefejt tejeket, és kezdtem abba is beletörődni, hogy a következő három hónapban a kutya és macska mellett a kisbari is itt a házban fog kajáért sorban állni, de végül a harmadik nap után a baba-mama inkompatibilitási ráta kezdett csökkenni. Mostanra, másfél hét után majdnem teljesen beállt a rend. Igaz, ennek része az a ránk idiótamód jellemző dolog is, hogy az anyát jelenleg kétnaponta és csak az egyik oldalon még fejni kell. Amiben nem is a fejés a nagy cucc, hanem az azt megelőző kergetőzés.

Különben köszönik, most már jól vannak, és a többi subás is boldog, mert (ellenőrzött körülmények között) napjában akár többször is átáramolhatnak az út túloldalára legelni. Szebben lobognak, mint a Beatles az Abbey Roadon.

Csak a fotó kedvéért igazán nem állhattam neki zebrát festeni az útra