2015. augusztus 15., szombat

Nagynéni születik

Van, akit anyának teremtettek, és van, akit nagynéninek; nem képezi töprengés tárgyát, hogy én melyik kategória vagyok. 

Öcsém megint a könnyebbik végét fogta meg a dolgoknak: a nőjére bízta ezt az egész terhesség meg szülés dolgot, minket meg a hír direkt közlése helyett egy téli napon arra próbált óvatosan rávezetni, hogy ideje lenne a vendégszoba felújításának. Vág az agyam, mint az alternáló kasza, egyből közöltem, hogy ha a kölöknek nem megfelelő szállás a szalmabála az istállóban a barikkal, akkor nem is az én unokaöcsém. Vagy húgom.
Mire kiderült, hogy lány lesz a gyerek, belőlem már kipattantak a nagynéni-gének. Tavasz óta a kezembe szervesült a horgolótű (igenis létezik olyan, hogy horgolókönyök), a Pinterest logója beleégett a monitoromba, és folyamatosan színes mintákkal álmodom. Mert egy leendő unokahúg nem csak arra jó indok, hogy beszerezzem végre az évek óta tervezett fix fókuszú, nagy fényerejű objektívet, hanem hogy lelkifurdalás nélkül garázdálkodjak szivárványos motringokkal. Is.

Mindenre felkészülve

A haladást jelentősen nehezítette a gombostű-addikt macska, nem csak szörnyen idegesítő tevékenysége, de igencsak morbid kinézete okán is (alaposan átnyálazva a naiv népi gobelinművészet remekeit, még a végérvényesen elrontott darabok közt sem találunk olyat, ahol gombolyagvég helyett acéltüskék lógnak ki a macska szájából).

A repülő magyarázata családi kattanás

Életemben szinte először nem utolsó pillanatra hagytam mindent, de így se tudtam végül kicselezni a kölköt, aki a menetrendet figyelmen kívül hagyva további három hetet már nem kívánt a humán tokban tölteni, vagyis már megint késésben vagyok – mondjuk az időjárást nézve a takarót még elnélkülözi egy darabig.

Munkacíme: a 200 órás takaró. Elsősorban a seggemet illeti elismerés

Ehhez képest öcsémék bizonyos kérdésekben nagyon előreszaladtak, már félidőben azon gondolkodtak, hogyan fog majd hívni engem a gyerek. Nem mintha lenne neki másik nagynénje is, de biztos, ami biztos. Szóval, ha tudni akarjátok, mostantól én vagyok a Birkás Tánti.

2015. július 8., szerda

A hét mondata

"A spanifertől nem találom a difizárat"

Hajnalban 35 fok, éjjel csak 30, de bogarakkal

Igen, bálázunk, sokadik napja, érzésem szerint megállás nélkül. Kétlem, hogy sok olyan ismerősünk van, aki igazán átérezné egy gyönyörű, leveles, zöld lucernabála szépségét és illatát, vagy épp a bálatornyon rázkódás romantikáját, de majd legfeljebb nem erről beszélgetek senkivel. És bízunk benne, hogy este a parasztünnep jég nélkül érkezik.

2015. július 3., péntek

Centin múlott

Jellemgyenge lúzerek vagyunk, ez van. 

Pedig mindketten sokáig meggyőződéssel hittük és mondtuk, hogy nem akarjuk ezt többet.

Megtévesztő kép helye

Leginkább az aggódást meg az elvesztést, de hát ezt macska esetében csak úgy lehet elkerülni, ha az ember a macskatartást is elkerüli. Csak aztán elkezdtek szaporodni a házban az egerek, ráadásul mindig akad olyan ismerős, akit meg kell menteni több alomnyi váratlan cicától, és mint az várható volt, vörös kiskandúrra nehezen mondunk nemet, most se sikerült.

Mert úgy néz

Így érkezett hozzánk Centi (majd ha megnő, lehet, hogy Méterre változik a neve), aki az első napot láthatatlan macskaként töltötte a házban, ha mégis mozgott, azt lassított felvételként és laposkúszásban tette. Második nap valaki átpöccintette rajta a tempókapcsolót, azóta csak villámcikkcakkban közlekedik, ha Raklap mégis visszatérne, még ő is beleszédülne. Főkutyával még nem haverok, de óráról órára csökken köztük a távolság.
Főállásban most azon munkálkodom, hogy ne szeressem, de egyértelműen vesztésre állok. Már csak azért is, mert már most biztos, hogy ha óriásegerek támadnák meg a Birtokot, akkor hősiesen megvédene.