2006. augusztus 21., hétfő

Helló, falu

Meglátogattuk magunkat a hétvégén.
Az indoklás az volt, hogy kéne keresni ácsot a tetőhöz, meg tanyát egy ismerősünknek, meg egy markolós is jól jönne. Valójában csak jó volt arra járni, az utolsó 30 kilométer már mindig nagyon hazamegyek-érzés, és például útközben mindig vannak ilyen dekoratív lovak:

Származási hely: Birtokos eset


Megérkeztünk hát a faluba, és nagy volt a forgalom, mert szombat délután nem csak a busz, de a fagylaltoskocsi és a mobil csirkebolt is arra jár. Komoly: kis ládák a furgonban, benne már nem sárga, de még kölökcsirkék, és megáll minden ház előtt, mint a femilifroszt.
Végigsétáltuk mind a két utcát (Kossuth és Petőfi, miért, mit gondoltál?), közben egyik leendő szembeszomszédasszony gyorsan ránktapadt. Kíváncsi volt a vételárra, mert ő is eladná a telkét - a dzsungelén maradt egy istálló meg egy kocsiszín, és többért gondolta adni, mint amennyiért mi közel 80 nm lakóépületestül vesszük a holdnyi földet. Bár rohanásban volt, mert lógott az eső, és 'az ágyi ruhák kint maradtak a kertben anyámnál', azért sietett gyorsan a fél falu történelmét és életét elmesélni, köztük az egyre több németet, aki a faluban vesz házat és piszok összegekért felújíttatja, meg azt a fiatal férfit is, aki ugyan itt lakik, de van valami nője, és folyton ahhoz jár. Kellet nekem falusi élet.
Aztán kiderült, hogy bár kiírva kevés helyen van, de tényleg nagyjából minden második ház eladó. Besettenkedtünk egy 30 éve lakatlan, kellően vadregényes kúriába, és kifele már egy másik falubeli asszony várt, érdeklődve, hogy eladó ház kell-e, mert véletlen ő is tud egyet épp. Nem is értem, hogy nem vesz minden erre járó egy házat itt. Na nem mintha véletlenül lehetne erre járni...
Ezek után a polgármesterasszonyhoz is bekopogtattunk, de nem volt otthon, hát milyen viselkedés az ilyen így önkormányzati választások előtt? A három faluval odébb lakó ácsot sem találtuk otthon, de megnyugtató volt, hogy egybehangzóan mindenki őt javasolta. Egy folyamatban lévő építkezésre is benéztünk, ott a jómunkásemberek egyből hívták nekünk az arab főnöküket, aki majd kimegy a héten megnézni a dolgot, hogy árajánlatot adjon. Majd meglátjuk, ki nyer, de van egy tippem.
A sárgabarack már leérett, az őszinek még kell vagy egy hét, a többi gyümölcsfát viszont muszáj lesz majd permetezni. A bank pedig, aki elvileg már csak előkészíti a szerződést, egy hete nem telefonál.

Nincsenek megjegyzések: