2006. szeptember 14., csütörtök

Barbaház

Emberem egész éjjel építkezett, tehát elég morcosan ébredt.

Szerencsére nagyon halkan álmodik, legalábbis én nem ébredtem fel álmodott légkalapácszajra, meg létra se borult rám az álmából, és valóságosan sem törte be az orromat a könyökével. Nem tudtam meg, pontosan mit csinált az éjjel, mert felkelés után csak nyüsszögni bírt, hogy jajj de építkezett.
Na aztán délután hazajött, láthatóan kipihente magát az irodában, mert így köszöntött vigyorogva: '22 méter hidegvíz, 11 méter melegvíz'. Tromfoltam rá, hogy 'taréjszelemen' meg 'vihardeszka', de nem tudtam összezavarni. Megmutatta a berajzolt vízcsöveket (ezek voltak a méter vizek), és közölte, hogy egyébként is teljesen áttervezte az eddigi terveket. Jó, a terv azért túlzás, szóval az eddigi elképzeléseket, amelyek minden elképzelésünkhöz hasonlóan csodálatosan tudják változtatni a formájukat, mint Pom Pom és Barba papa. Vályogház ide vagy oda (3 helyiség, plusz a konyha), mi az istállóra vagyunk rákattanva, ott akarunk lakni, egybenyitva a mellette levő kis téglaépülettel, szépen egy légtérben vagy 70 négyzetméter, plafon nélkül. Az elején még azon is eltöprengtünk, hogy nem kéne-e azt a vályogot ledózerolni, elvégre túl jó állapotban van. De miután naponta öt percig hajlandóak vagyunk realisták lenni, be kellett lássuk, hogy a rendelkezésre álló összegből tavaszra még sehogyse lesz lakható az istálló, esetleg kölcsönkérünk néhány lovat, ne álljon már ott üresen. Szóval tavasztól egy darabig muszáj lesz a vályogházban lakni. Ami különben nagyon mókás épület a maga nemében, egyre inkább kedvelem. A konyha egy buborék a házon, nagy kockaablakokkal, klasszikus hosszú spájz nyílik belőle, az utcai szobában bokáig ér az ablak, a középső helyiségben gyönyörű vastag a párkány, és vannak szép ívek is a falnyílásokon, amiket ajtókkal jól elrejtettek. Jó tehát, akkor ezt tegyük lakhatóvá. Kell bele víz, hogy legyen valami fürdő. Meg meg kéne erősíteni a padlást. Meg leverni bent a falat és kimeszelni (vagy ha én vagyok az erősebb - én vagyok - akkor színes falakkal álmodom, tehát ér kifesteni). A minden szobában más és más padlóval talán nem csinálunk semmit. Egyelőre. De kívülről akkor is le kéne verni a bazi ocsmány vajszín-bordó csíkos vakolatkombinációt, és azt tényleg fehérre meszelni. És ekkor több hét hallgatás után bevallottam az emberemnek, hogy itt már eléggé el vagyok veszve a munkafolyamatok egymást követésének logikáját illetően. Szerintem kicsit ő is, de mindig magabiztosabban tud vigyorogni, mint én. Különben se várhatom el tőle, hogy teljes munkaidőben a grafikai és a projekttervező programmal játsszon, kell neki egy kis idő a tervezett vállalkozásával kapcsolatos ügyintézésekre is. Ja nem mondtam? Ki akar lépni a cégéből.

Nincsenek megjegyzések: