2010. április 5., hétfő

Tévhitek a falusi Húsvétról

Indulás előtt villant belém, hogy az általam nem túlzottan ünnepelt húsvétot a gyűlölt locsolkodással együtt a Birtokon fogom tölteni, és minden ismerős előre paráztatott, hogy ott bizony nem fogom tudni megúszni.
Lélekben már készültem rá, hogy hétfő délelőtt a csőre töltött sárga slaggal felfegyverkezve fogok minden potenciális locsolót távol tartani a háztól, de nem volt rá szükség. Egyrészt azért, mert mint kiderült, már falun sem akkora nagy szokás a locsolkodás. Aztán segít az elkerülésben az is, hogy viszonylag idegenek vagyunk ahhoz, hogy ott tolongjanak nekünk a locsolók. Akik ráadásul legfeljebb úgyis csak a falubeli gyerekek, akiket legfeljebb nem engedünk be. És tényleg így lett, egyetlen kisfiú szólt csak be a kapun, hogy szabad-e, mire én tragikus arccal, közepesen ázottan felnéztem az égre, és mondtam, hogy "kösz nem, az eső épp elég volt". Úgyhogy nézőpont kérdése, de szerintem megúsztam a locsolkodást.

Nincsenek megjegyzések: